You are not logged in.

Háború nyuszik vs SZNSZ

1

Sunday, June 6th 2010, 9:37pm

nyuszik vs SZNSZ

A nyuszik társulata előzetes egyeztetés után kihívja háborúra az SZNSZ csapatát.
Cél a szórakozás és a megmérettetés mindkét csapat számára.

A háború kezdete: 2010. június 9.

A háború addig tart, amíg egyik szövetség a másiknak legalább 500 millió kárt okoz, vagy 30 győztes csatát vív.

Általános szabályok:

1. Nincs fejvadászat. Egyedül peti-nek engedélyezett, így próbáljuk támogatni a feltörekvő játékosokat.

2. Tilos háborús ellenfél ellen nem a háborúban részt vevő játékossal közös ACS csatában részt venni kémnél lassabb hajóval. Ha mégis megtörténik a háború ideje alatt, akkor a csata összértéke a vesztes fél javára íratik.

3. Új tagok felvétele a háború alatt: a csapatok vezetői ebben a topicban kell megírják a csatlakozó tag pontos nevét, aki ettől kezdve 48 óra elteltével szállhat be a háborúba.

4. A deutérium veszteség beleszámít a CR-be, az üzemanyagfogyasztás és a holdrombolás következtében leeső DS nem.

5. Azon csatákhoz ahova szükséges, kötelező feltünteni a szemetesjelentést.

6. Minden CR végén kötelező feltünteni az ellenfélnek okozott érvényes kárt (zúzás értéke + profit). Farmkör csak akkor számít bele a csatába, ha külön érvényes CR-nek számítana.

Csak a profitos CR-ek érvényesek:

-> Flottazúzás esetén legalább 2 millió egység feletti veszteség okozása + a rabolt nyersanyag mennyisége. (profit + lezúzott flotta értéke)

-> Védelem esetén 5 millió egység feletti zúzás + a rabolt nyersanyag mennyisége ami meg kell haladja az 500k mennyiséget. (profit + lezúzott védelem értéke)

-> 1 millió feletti profit szerzése. (profit)

Kihívó: nyuszik (Laci1994, Hasirama, Renci, Scorpion, december, don csakazertis!, Jagdtiger)
Taglétszám: 7 fő
Összpontszám: 7.190.629 / átlagban 1.027.233
Flotta: 255.068 / átlagban 36.438

Kihívott: SZNSZ (zt01, Bud Spencer, Mersant76, Mulder, Spyhunter, Ithuriel, peti, Rtom, mozes, AMAZON)
Taglétszám: 10 fő
Összpontszám: 10.114.882 / átlagban: 1.011.488
Flotta: 309.032 / átlagban 30.903

Kérem, hogy az eredeti kiírást mentse le egy sznsz tag és egy nyuszi is, hogy a későbbiekben ha valamiért módosításra lesz szükség, akkor megmaradjon az eredeti kiírás is.

Személyes:

Ebben a háborúban a 7es univerzum legjobbjai fognak összecsapni egymással, így kevesebb, de annál szebb csatákat várok. Öröm számomra, hogy ellenünk két olyan csapatból is fognak játszani akik akadémiával rendelkeznek, így szoros együttműködés alakulhat ki a fő és az alszövetség között. Harmadik részük pedig a -GS- szövetségből érkezik, akik biztosan szeretnék visszaállítani csapatuk dicsőségét az elvesztett háború után.

Aki szeretné megmutatni hogy a legjobbak közé tartozik az jelentkezzen bátran bármelyik oldalra, de a felvételről mindkét szövetség maga dönt.

A nyuszik csapatába tagfelvétel van, de csak a legképzettebb játékosok számára.

Végezetül pedig szeretnék eredményes és tiszta játékot kívánok minden résztvevőnek!
in memoriam Peti

Ne zavard köreimet!

Scorpion

Kolónia hajó

Posts: 52

Location: Magyarország

  • Send private message

2

Sunday, June 6th 2010, 10:39pm

RE: nyuszik vs SZNSZ

Lementem ide a kiírást, sok sikert a részvevőknek és szép csatákat!

Ha már le mentetted én meg zárom, biztos ami biztos :D

Golodin

Gurat

Magister Certaminis

Posts: 5,773

Location: OGame

  • Send private message

3

Sunday, June 6th 2010, 10:51pm

Kértétek, hogy a háború ne évüljön el ha 14 napig nincs hozzászólás. Engedélyezve van... Jó játékot minden résztvevőnek!

castor

Banned indefinitely

  • "castor" has been banned

Posts: 415

Location: Magyarország

  • Send private message

4

Sunday, June 6th 2010, 11:50pm

Személyes...pfff.
Totál talmi tempó, aliasz három té. Az embernek elmegy a maradék kedve a játéktól ilyenek miatt.
Egy kérdés. Hová lett a nagy revenga? :rofl:

the lidless eyeof stylaw

Bud Spencer

Könnyű harcos

Posts: 323

Location: Magyar

  • Send private message

5

Monday, June 7th 2010, 7:20am

Nos számomra ez a háború igéretesnek igérkezikföleg mivel olyanok oldalán harcolok akikkel már háborúztam de azóta jo barátaim lettek és már nem 1 közös akciónk volt a revenge miatt meg nem aggódnék lesz itt minden mi szem s szájnak ingere.
Mindkát csapatnak jó szorakozást kivánok és gyözzön a jobbik DE hajrá sznsz team

RIP KILL: már nem számolom de jo sok:D

6

Monday, June 7th 2010, 10:06am

schmidtjanos08 csatlakozik a nyuszikhoz.

(modokat meg lehet kérni, hogy a tagfelvétel bejelentő posztokat rögzítsék?)
in memoriam Peti

Ne zavard köreimet!

joco522

Nehéz harcos

Posts: 554

Location: Szlovákia

  • Send private message

7

Monday, June 7th 2010, 12:48pm

Látom mindkét oldalon nagy nevek, érdekes s szép csaták vannak kilátásban.
Don mar egy hónapja tervezgette összehozni, s ahogy tudom közös megeggyezés , a szabalyok megbeszélése
utan lett kihirdetve. Kiváncsian várom a kezdetet, és persze a folytatást is.
Jó szórakozást minden résztvevőnek, es mindkét félnek sok sok győztes csatát.
Személyes...pfff.
Totál talmi tempó, aliasz három té. Az embernek elmegy a maradék kedve a játéktól ilyenek miatt.
Egy kérdés. Hová lett a nagy revenga? :rofl:
A beállítások alján talalható felirat melletti kis négyzetbe egy pipa, es megoldódtak a gondjaid, hogy nem az elképzelésed szerint játszák sokan a játékot, ami ugyebar társasjátek.

Vakáció mód bekapcsolása
Felhasználó törlése _____________ kis négyzetbe egy kis pipa

változtatások mentése ----klikk (ez is a művelethez tartozik)

S ha már a maradék kedved is elment , akkor tényleg kár folytatni, mert olyankor hibázik az ember, ha nincs kedve már játszani, s így könyebben elkaphatják.
Az Idő Nekem dolgozik!
Korábbi magyar Top1

This post has been edited 1 times, last edit by "joco522" (Jun 7th 2010, 1:36pm)

8

Monday, June 7th 2010, 4:43pm

Elektro69 csatlakozik a nyuszikhoz.

(modokat meg lehet kérni, hogy a tagfelvétel bejelentő posztokat rögzítsék?)
in memoriam Peti

Ne zavard köreimet!

9

Monday, June 7th 2010, 8:18pm

Személyes...pfff.
Totál talmi tempó, aliasz három té. Az embernek elmegy a maradék kedve a játéktól ilyenek miatt.
Egy kérdés. Hová lett a nagy revenga? :rofl:
A beállítások alján talalható felirat melletti kis négyzetbe egy pipa, es megoldódtak a gondjaid, hogy nem az elképzelésed szerint játszák sokan a játékot, ami ugyebar társasjátek.

Vakáció mód bekapcsolása
Felhasználó törlése _____________ kis négyzetbe egy kis pipa

változtatások mentése ----klikk (ez is a művelethez tartozik)

S ha már a maradék kedved is elment , akkor tényleg kár folytatni, mert olyankor hibázik az ember, ha nincs kedve már játszani, s így könyebben elkaphatják.
:lol:

Jogos a Pont Joco :thumbsup: megy az 5* a védőnek pedig mielőbbit :D

Viccet félretéve sok sikert mindkét félnek!!!!!!!
Győzzön a szemfülesebb és jobb csapat!
Jó háborúzást!

Bud Spencer

Könnyű harcos

Posts: 323

Location: Magyar

  • Send private message

10

Monday, June 7th 2010, 11:01pm

Volna itt egy kérdésem azt mondtátok az uj tagok 48 orán keresztül nem háborúzhatnak
De ha lecsapom eközben valamelyiket az beleszámit vagy csak több lesz a nyersim?

RIP KILL: már nem számolom de jo sok:D

11

Monday, June 7th 2010, 11:26pm

Mivel nem háborúzhatnak, ezért nem számítanak bele. Viszont az beleszámít, hogy ha valaki ellen megindulnak és közben teszik ki a szövetségből azt aki támadnak. Bár remélem ilyenre nem lesz szükség (gondolok itt arra, hogy elmegy a nete és telefonon szól a társaknak hogy rakják ki).

Volna itt egy kérdésem azt mondtátok az uj tagok 48 orán keresztül nem háborúzhatnak
De ha lecsapom eközben valamelyiket az beleszámit vagy csak több lesz a nyersim?
in memoriam Peti

Ne zavard köreimet!

Bud Spencer

Könnyű harcos

Posts: 323

Location: Magyar

  • Send private message

12

Tuesday, June 8th 2010, 12:14am

Én azért tettem fel a kérdést mivel na 1 ujtag kerül a szövitekbe hiába nem támadhat mégis háborus cp-nek számit mivel az adott szövinév már ott virit melette, tehát ha beverném az elvileg érvényes volna.
Viszont ha nem akkor ez uis legyen benne a szabályok közt hogy nem amig a 48 ora nem telik le addig nem is számit háborus cr-nek ha leszedik

RIP KILL: már nem számolom de jo sok:D

13

Tuesday, June 8th 2010, 10:07am

Ha akarjátok akkor lehet érvényes CR. Szerintem ennek úgyis kicsi lesz a szórása. De nem látom annak értelmét hogy az ellenfél támadhatja, mi meg nem védhetjük. Valamint akkor csak fórumon lesz hozzáadva, ogame-n meg csak a 48 óra lejártának környékén.

Mondom: ha akarjátok lehet támadható CR-ként is. Nekünk mindegy.

Én azért tettem fel a kérdést mivel na 1 ujtag kerül a szövitekbe hiába nem támadhat mégis háborus cp-nek számit mivel az adott szövinév már ott virit melette, tehát ha beverném az elvileg érvényes volna.
Viszont ha nem akkor ez uis legyen benne a szabályok közt hogy nem amig a 48 ora nem telik le addig nem is számit háborus cr-nek ha leszedik
in memoriam Peti

Ne zavard köreimet!

peti06

Hozzászólás Vadász!

Posts: 900

Location: Magyarország

  • Send private message

14

Tuesday, June 8th 2010, 11:43pm

Mi??? Háború!!! nyuszik vs. SZNSZ hű ez váratlanul ért :rofl:

láttam már olyanra példát, sőt inkább csak ilyenre, hogy hogy fórumon kinn a két új téma CR+kihívás és a másik fél nem is tud róla semmit
itt NEM ez történt don, csak azért is felkereste Rtom-ot, vázolta elképzeléseiket, hogy legyen egy játékban játék vagyis ogame-ben háború!
jött is a pm Rtom-tól, hogy mit szólnék hozzá?
azt válaszoltam mint, Pissy a macska fogóban: "Tőlem!"

Alap ötlet két szövi hadakozik egymás ellen, két új alapított szövi, ezt az ötletet nem támogattam, mert akkor az SZNSZ-ben két(lehet hogy csak 1) tag marad volna mindenki más meg kilép?! szóval legyen inkább új szövi alapítva a kihívóknak, mert "össze-vissza" voltak tagjaik :) és a kihívottak, meg az SZNSZ-ben csoportosuljanak. Ez lett!
SZNSZ a nyuszik ellen jó név, próbálnak pszichológiailag hatni ránk, mást kelteni az emberben, mert ki bánt egy nyuszit? 8) de a szövi oldalukon a kép sokat elárul :)

A felmerült problémára(mikor lehet támadni az új belépőt) egy javaslat, belép valaki egyik vagy másik oldalra, itt bejelenti valaki a szövik részéről, onnan induljon a 48 óra vagyis
az adatokat a fórumról vettem, után számos matematikai, statisztikai műveletet felhasználva és ismerve a Gergely naptárban használatos napok neveit, erre az eredményre jutottam

schmidtjanos08 csatlakozik a nyuszikhoz.
Hétfő 10:06
Nem támadni
Szerda 10:06am

Elektro69 csatlakozik a nyuszikhoz.
Hétfő 16:43
Nem támadni
Szerda 16:43

Még valami ez lesz az uni7 első RD háborúja!
A részvevő játékosoknak jó játékot és szép CR-eket kívánok!

Persze hajrá mi :D naná, hogy mi, pláne, hogy az SZNSZ-től kapom a fizetésem :P

SZNSZ!!!

Csupán egy flottátlan fiú, egy bányátlan bányász vagyok!

15

Friday, June 11th 2010, 11:48pm

JOOOOO ebben én is szeretnéék részt venni :)
csak még nem tudom melyik oldalon :P
Szok sikert a résztvevőknek...
mindkét oldalon vannak ismerőseim meg barátaim.
tehát győzzön a jobbik... ;)

:love: fool for love :love:

Sig by Dubi, THX

Starboy

Könnyű harcos

Posts: 315

Location: Magyarország

  • Send private message

16

Sunday, June 13th 2010, 8:16pm

Eddig izgalmas ez a háború...érdekes,hogy az uni legjobbjai nem mutatnak fel semmit.Igaz nyár van,érettségi,meg árvíz,szúnyoginvázió,romlik a forint,emelkedik a benzin.Na inkább videózzunk :) " class="externalURL"><object width="640" height="385"><param …embed></object>

17

Monday, June 14th 2010, 12:46pm

MasterTroll csatlakozik az SZNSZ - hez !

Valóban nem sok akció történt eddig ,de hát minek siessen az ember . ;)
Hasonlit a focivb -hez az elején csak kis nyugis tempó, de a végén
:D
Győzzön a jobbik !

Hajrá SZNSZ

peti06

Hozzászólás Vadász!

Posts: 900

Location: Magyarország

  • Send private message

18

Monday, June 14th 2010, 8:09pm

Tényleg, nem egy villám háború, de ha nincs ideje az ember(ek)nek, meg mi szegény kihívottak mit tehetünk, pl én menekülők, ha mást nem is, de beállok a garázsba a hajókkal és bezárom az ajtaját. :P
Amúgy első nap ha jól rémlik 8 kémkedést is kaptam, azóta ez a szám csappant, de majd idővel lesz még búza, lesz még ...

Amit meg szerettem volna írni, hogy(tartalmi idézet) "uni7 legjobbjai háborúznak" itt vagy valami hasonló megfogalmazás van leírva, ezzel én nem értek egyet pl mert én is benne vagyok, de ha muszáj lenne, akkor mind a két oldalról lehetne neveket felsorolni, akik a legjobbak között vannak, ebben inkább nagyobb igazság van!

Eljön majd a háborús CR-ek ideje is egyszer! Master csatlakozásának nagyon örülők!

és ha már szóba került a foci vébé és egy zene is látható "felettem" akkor én is linkelnék egyet a VB zenéje!

Hajrá SZNSZ!

Csupán egy flottátlan fiú, egy bányátlan bányász vagyok!

19

Monday, June 14th 2010, 8:34pm

Ki a fene az a Master, én is akarok :P :rofl:
nade azért szó mi szó, kihívók kicsit mozoghatnának,
mondjuk nem BI-os kollégától meg Hasi-tól várom a kémeket,
^^
Bár már lekémkedtek "ex" szövimből (BI)... :lol: de az még mindig nem nyuszik :dash:
de ez csak 2 emberke a 8 ból aki ellen nem teszek semmit...
Hol van a másik 6... most karatézhatnék itt hogy igy meg úgy...
de minek jobb ha békén hagynak, bányászkodni :)
Addig jó míg csak a megszokás kedvéért kell FS elni...
:pump:
Most kaptam az infót a fülemre, hogy én vagyok az a bizonyos Troll?? :growup:
:love: fool for love :love:

Sig by Dubi, THX

peti06

Hozzászólás Vadász!

Posts: 900

Location: Magyarország

  • Send private message

20

Friday, June 18th 2010, 10:47pm

worcusz csatlakozott az SZNSZ, és ezzel együtt a háborúhoz!
Támadható 2010.06.20. 22:47től!

nyár, sok vakáció, döbbenetesen kevés háborús CR

a háború eddig döntetlenre áll! :)

Hajrá SZNSZ!

Csupán egy flottátlan fiú, egy bányátlan bányász vagyok!